Gyerekszáj MaRékától

Tomikát elalvás előtt mindig simogatni kell. Egyik ilyen esti simogatás közben történt. Már azt hittem, közel jár az alváshoz, amikor kinyitotta a szemét, és megkérdezte:
- Anya, a Nemo kapitány története igaz?
- Nem Tomika, az csak egy mese.
- És a Zsi és Mi kalandjai, az igaz?
- Nem Tomika, az is csak egy mese.
- De az igaz, hogy élek, ugye az igaz????

Szokásos jelenet: Ádám rágót kér, és Tomika hajtogatja, hogy ő is, ő is! Ádám:
- Anya, ne adjál neki, mert lenyeli!
Eddig abban a hiszemben voltam, hogy félti a kisöccsét, hogy torkán akad a rágó. De ma kiderült az igazság. Mondom Ádámnak:
- Legalább egy kicsi darabot adjál neki, hogy ne nyafogjon!
- De anya! ELPOCSÉKOLJA! Nem is rágja egyáltalán, csak egyből lenyeli!!!

Tomi már két és fél éves, egyre okosabb, sokat kombinál. A legutóbb a sinek mentén sétáltunk, és kedves vékony hangján megkérdi:
- Anya, mikor jön majd megint egy vonat?
- Nem tudom Tomika, de majd meghalljuk, amikor fütyül.
Tomi megáll, látom hogy kattognak kis agyában a kerekek, egy darabig értetlenül rázza a fejét, majd megszólal:
- Dehát az NEM LEHET!!! A vonatnak nincs szája, nem tud enni répát!

Korcsolyázás után indultunk volna haza, de nem találtuk a kocsikulcsot. Ott álltunk a sötétben, a hidegtől átfagyva és farkaséhesen a kocsi mellett, a gyerekek egyre nyűgösebbek, a kulcs sehol. Tomika meglátása:
- Menjünk inkább busszal, annak magától kinyílik az ajtaja!

Tomi és Ádám beszélgetnek:
- Tomi, te tudtad, hogy a nyuszik megeszik a kakijukat?
- Igen, meg a "jépájukat" is!

Ádám:
- Jajj, kibicsaklott a térdem!
Tomi:
- Hagy nézzem, melyik térded csaklott ki .... bi?

Tomika három és fél éves. Továbbra is édesen selypít, és a kisfiúi fantázia és valóság különös keverék világában él. Időnként felszerelkezik (hátizsák, pisztolytáska, dinamitok, cowboy-kalap, kard, stb) és azt mondja indulnia kell, mert harcba hívják, és semmiképpen nem akar lekésni. Ilyenkor átmegy a másik szobába, hallunk némi csattogást, meg csatakiáltásokat, aztán pár perc múlva visszajön, közli, hogy legyőzte az ellenséget, és olyankor nagyon elégedett:-)) Ebben a "fantáziakorszakban", vagyis mostanában történt (a kedvencünk) : Vacsoráztunk, és Tomi valami apróság miatt (azt hiszem, nem úgy tettem a tejfölt a tésztájára, ahogy ő akarta) elkezdett hisztizni. A hiszti ellen keményen lépünk fel, mert nagyon nem szeretnénk ha elharapózna a dolog. Apa most is szigorúan szól Tomira:
- Azonnal fejezd be a hisztit és egyél!
Tomi tovább hisztizik, majdnem felborítja a tányért, nyávog, csapkod, hogy így nem jó, közben mindenki egyre idegesebb. Apa rettentő mérges. Felveszi a lehető legszigorúbb arcot, szikrákat szór a szeme, felemeli a hangját, és keményen rászól:
- Tomi, ha nem hagyod azonnal abba a hisztit, elveszem a kajádat, nem kapsz vacsorát, és még a WC-be is bezárlak gondolkozni. MEGÉRTETTÜK EGYMÁST???
Feszült csönd .... várjuk az egyetlen lehetséges választ... Tomi komoran tekint maga elé, bájos kis arca valami titokzatos kifejezést ölt, nagyot nyel, és egy félperces hatásszünet után teljes komolysággal megszólal:
- Szandokán azt mondta, hogy erre a kérdésre ne válaszoljak!

Apa és Tomi (4 éves már) autóznak. Tomi már egy fél órája meg sem szólal, apa hátraszól:
- Tomi, itt vagy még?
- Miből gondolod, hogy nem vagyok itt???

Arról beszélgetünk, hogy mi lesz Tomi, ha nagy lesz. Bolondítjuk mindenfélével:
- Tomi, kukás leszel?
- Nem, én nem lehetek kukás, mert én ember vagyok és nem tudok átváltozni autóvá.
- De Tomika, nem csak az autót nevezik kukásnak, hanem az embereket is, akik beöntik a kocsiba a kukákat.
- Nem, az sem lehetek, mert nem szeretem azokat az embereket és akkor magamat nem fogom szeretni.

Pár nappal később:
- Anya, én már kitaláltam, hogy mi leszek, ha nagy leszek!
- Na és mi leszel Tomika?
- Apa leszek!