2008. október 18., szombat

Valódi álhírek

Melamin

Melaminnal szennyezett sajtos mogyorót találtak Balmazújvárosban egy szúrópróbaszerű ellenőrzéskor egy cég telephelyén. Ezzel egy időben cukorkával szennyezet melamint találtak az egyik pesti kínai piacon.

Három az egynek

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke új egyezséget ajánlott a vállalkozóknak, amelynek nyomán az elkövetkezendő 10 évben 1 millió új munkahelyet lehet teremteni. Kis Pál számtantanár tiltakozását fejezte ki a terv ellen, mondván, neki már így is három állása van, és ha jól számolja, abból az egymillióból legalább három jutna majd rá.

Kódex plusz

Minden parlamenti párt frakcióvezetője aláírta az MDF által kidolgozott Kódex a tisztességes politikáért című, hétpontos dokumentumot - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. A függetlenek azt javasolták, bővítsék a kódexet egy nyolcadik ponttal: "Ne ölj!". A pártok ezzel nem értettek egyet.

Pánik a tőzsdén

Csányi Sándor a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnöke, az OTP elnök vezérigazgatója tőzsdén értékesítette összes, szám szerint 12 ezer 453 darab Mol részvényét - közölte az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján a minap. Csányi Sándor ugyanakkor nyilatkozatban óva intette a kisbefektetőket, hogy tömegesen részvényeket adjanak el, mert az pánikot okozhat a tőzsdén.

Nincsenek megjegyzések: