2008. június 30., hétfő

Polski Fiat 126

Amit a Polski Fiat 126-ról feltétlenül tudni kell!

Az ön által vett - esetleg lopott - gépjármű a szocialista ipar csúcsterméke, de ezért kérjük ne keseredjen el! Még mielőtt önkezével nyúlna a konnektorba, elárulunk néhány közhasznú információt erről az autóról.

A Polski Fiat 126-os valamivel kisebb, mint egy szemeteskonténer és valamivel nagyobb, mint egy bernáthegyi kutya ülve. Alakjára jellemző az úgynevezett "cseppforma", mert cseppet sem hasonlít a korszerű, kedvező légellenállású nyugati modellekre.

E hátrány kiküszöbölésére a gyár ellátta ezt a modellt különféle extrákkal.

Az egyik legfontosabb extrából mindjárt négy darab is van. Ez a kerék (mivel a kerék általában kerek és ettől a Polski Fiat 126 kerekei sem térnek el lényegesen, ezért a kerék részletesebb ismertetésétol most eltekintünk). A másik fontos extra a karosszéria, melyet a gyár egyszerre két színben is lefest. Jellemző párosítások: piros-rozsda; sárga-rozsda; fehér-rozsda. A harmadik fontos extra a motor, amely a gépjármű hátsó részében foglalja elmajdnem a teljes autót.

Most ismerkedjünk meg közelebbről is a gépjárművel! Miután felismertük, hogy kis Polskival van dolgunk, térjünk rá a beszállás kényes műveletére. Ha nincs nálunk a kulcs, jobb híján a kocsit hátunkra véve hátizsákként használhatjuk. Ha nálunk van a kulcs, keressünk egy kis lyukat az autó jobb oldalán. Miután kinyitottuk a tanksapkát és ott nem tudtunk beszállni, keressünk egy másik lyukat kissé előrébb... Hurrá! Ez az! Most nyissuk ki az ajtót és üljünk be! Figyelem: ha történetesen 47 cm-nél szélesebbek vagyunk, az oldalunkat nyomni fogja a sebességváltó, de ha kb. 120 cm szélesek vagyunk, szórjuk ki az első üléseket, bal kézzel kormányozzunk, jobb kézzel könyököljünk ki az autó jobb oldalán és a lábunk között váltsunk sebességet!

De talán térjünk vissza a beszálláshoz: A gépjármű egy értelmiségi, csont és bor családanyára lett méretezve, ezért ha mi ülve elérjük a kosárlabdapalánkot, és be akarunk szállni, előtte feltétlenül keressünk fel egy biztosító irodát! Ha sikeresen beszálltunk a bal első ülésre, a következokre kell figyelni:
- amibe a fejünket vertük, az a tető
- amibe a térdünket vertük, az a kormány
- az oldalunkat nyomó sebességváltóról már szóltunk.

Próbáljuk mozdítani a lábfejünket! Ha nem megy, akkor beszorult a lábunk a pedálok alá. Emeljük ki onnan! A gépkocsiban három pedál található, úgy mint fej, tor és potroh. Mindez lengyelül kuplung, gáz és fék szónak hangzik. Használjuk mi is ez utóbbit!

Most a kulcsot dugjuk a kormány - amibe a térdünket vertük - oldalán levő lyukba, amely feltűnően hasonlít az ajtón ill. a tanksapkán levo lyukhoz. (Ha egy nagy kulcstartó miatt a kulcsot nem tudtuk a lyukba dugni, azonnal szálljunk ki és tegyük vissza a levett tanksapkát a helyére!) Most fordítsuk el a kulcsot! Meglepő csendet fogunk hallani... Nem, ez nem a teljesen hangszigetelt kiskocsi, hanem a gyújtás. Ahhoz, hogy beindítsuk az autót, kotorásszunk jobb kezünkkel az ülés mellett! Itt három kart találunk; két kicsit és egy nagyot. Húzzuk meg a bal oldali kicsit, aztán lepődjünk meg! Megint nem történt semmi. Persze, mert a szivatót húztuk meg. A kis Polski ugyanis szivatóval indul! Most meghúzhatjuk a másik kis kart is. Gyengébb idegzetű autósoknál bevett szokás, hogy ezután megijednek és messzire szaladnak, aztán hónapokig kúráltatják magukat egy távoli szanatóriumban. Készüljünk fel hát egy megrázó élményre! Jobb esetben beindul az autó. Rosszabb esetben felrobban. Tegyük fel, hogy beindul! Az az enyhe rángás, ami a fejünket az egyik ablaktól a másikig dobálja, mégnem ad aggodalomra okot. Ha azonban gázt adunk, a hang egy Forma-l-es autó hangjával vetekedik és érezhetjük magunk alatt a 24 lóerő tombolását.

Talán induljunk el! Óvatoskodni felesleges, a gyár ezt az autót ellátta kipörgésgátlóval is, melyet a köznyelv nemes egyszerűséggel csak 24 lóerőnek nevez. így az autónk átlagos útviszonyok mellett sem koptatja indulásnál a gumijait.

Pár méter megtétele után tartsunk fékpróbát! Attól nem kell félnünk, hogy kirepülünk a szélvédon keresztül, de azért tapasztalni fogjuk a négy darab dobfék hatását. Ha ilyenkor kiabálást hallunk, azonnal álljunk meg, és cibáljuk ki a gyalogost a kocsi alól! Megfigyelők szerint kétféle gyalogos létezik: gyors és halott. De mivel a halott gyalogos a legritkább esetben kiabál, valamint a gyors gyalogos csak a legritkább esetben kerül kocsi alá, ezért levonhatjuk a +következtetést, hogy az autónk olyan gyors, hogy nincs az a gyors gyalogos, aki el tudna menekülni előlünk.

Néhány szó a Polski Fiat 126 menettulajdonságairól: Ez a gépkocsi gyengén alulkormányzott, ami annyit jelent, hogy ha túl gyorsan megyünk be egy kanyarba, felborulunk, a kormány fölöttünk lesz, így alulról kell kormányoznunk. ( Rosszabb esetben alulról szagoljuk az ibolyát.) A gépjármű állórajttal - nagy gázadás, hirtelen kuplungkiengedés - állva marad. Ezért mindig menetközben rajtoljunk! Ha esetleg mégis sikerül az állórajt és ettől a mellettünk álló autónak lerepülnek a rendszámtáblái, feltétlenül gyanakodjunk arra, hogy rossz autóbaszálltunk be!

A kis Polski nevű egyszerű gép használata: Ismerkedjünk meg közelebbrol a kocsi belső terével. Már tudjuk hol van a kormány, a szivató és az indítókar. Az oldalunkat nyomó sebességváltót általában sebességváltásra használják, ritkábban különböző szexuális hajlamok levezető eszközeként. Mi most csak az elso esettel foglalkozunk, mivel a másik eset nagyfokú autodidaktizmust követel.

Induljunk el az autóval! A sebességváltót ehhez nyomjuk balra fel. Jó! Most miután levertük a tükröt, a sebességváltó karját kicibálhatjuk a tetőkárpitból, tegyük vissza a helyére, és induljunk el még egyszer. Ha most sem menne minden simán, talán nyomjuk be bal lábunkkal a kuplungot. (Nyalókát nyert az a Polski tulajdonos, aki előzőleg ki tudta rángatni a lábát a kuplungpedál alól. A díjat majd postázzuk.) A gázadás növelésével fokozatosan engedjük ki a kuplungot. Ez az!

Most szálljunk ki és tegyünk az előttünk álló autó szélvédőjére betétlapot! Ezúttal körültekintőbben járjunk el! Aki oxigénmaszkot vett fel a nagy gyorsulástól létrejövő légritkulás kiküszöbölésére, az nyugodtan leveheti már most.

Ha sikerült - ezek után végre - elindulnunk, megtettük az első lépést afelé, hogy szilaj paripánkat (kis Polski) a magunk uralma alá hajtsuk. Váltsunk sebességet, ha a motor zajától már kitörtek az ablakaink. Használjuk ismét a kuplungot váltás közben. A kettes sebességi fokozat az egyes alatt van. (Aki most szétszedte a sebességváltót vagy a kocsi alá nézett a kettes sebességi fokozatot az egyes alatt keresve, sürgősen küldje vissza a nyalókát!) Találjuk meg a harmadikat és a negyediket. Ha igaz, most kb. 80-al robogunk az utcán (esetleg szomorúan ülünk egy roncs mellett az árokban). Semmi baj, olvassunk tovább!

A Polski Fiat 126 végsebességét empirikus képletek alapján határozták meg, tehát hitelesek. épp ezért ne próbáljuk ki! (E kézikönyv írója saját gépjárművén megpróbálta túlszárnyalni ezt a borzalmasan nagy végsebességet és tanulságul közre is adja: "kb. 90 km/h sebességnél repült le a csomagtartó fedele, kb. 110-nél vett érzékeny búcsút tőlem a homlokfal és a visszapillantótükör, úgy 125 körül mondott csütörtököt az ablaktörlő, miközben egy szélvédőre kenődött hangyászsünt próbáltam eltávolítani vele. 147 km/h sebességnél törtek ki az ablakok és tépte le a kocsiszekrényt a huzat. 160 körül repült el a fülem mellett egy laprugóköteg és 180-nál esett le a jobb hátsó kerekem. általában ilyenkor gondol arra először az ember, hogy meg kellene állnia. Nálam a gondolatot tett követte: ráléptem a fékre. Ettől kormánnyal a kezemben berepültem az út mellett békésen legelésző bárányok közé." a szerk. )

Álljunk meg most mi is. A fékezés művelete: eltérően a korszerűtlen kisautóktól, a kis Polski kétkörös fékrendszerrel rendelkezik, ami annyit jelent, hogy kétszer kell rálépni a fékre, hogy egyszer fogjon. Az ötletes tervezők a fékpedált magasabbra helyezték a gázpedálnál, ezért lábunkat nem tudjuk közvetlenül átcsúsztatni a gázról a fékre. A gázról először fel kell emelni függőleges síkban pár centire ahhoz, hogy fékezni tudjunk. Ennek előnyei:
- E mozdulat során végig tudjuk gondolni, hogy tényleg fékezni akarunk-e vagy csak testmozgást óhajtunk végezni.
- Ha felemeljük a lábunkat, beverjük a kormányba, így az elernyed és szinte rázuhan a fékre, amitol hatásosabban tudunk fékezni.
(A kellemetlenségek elkerülése végett e művelet után kezünkkel töröljük le a szélvédőbe vert orrunk által okozott vérfoltokat!)

Miután megálltunk, nézzünk körül, mi minden található még az erőgépünkben. A kormányoszlopon található baloldalt két nyúlvány, jobb oldalt pedig egy. (Gyengébbek kedvéért: a nyúlványnak se a nyúlhoz, se a ványhoz nincs semmi köze).
A bal oldali karok (nyúlványok):
alsó - világításvezérlő kar,
felső - indexkapcsoló kar
- király
- ász
A jobb oldali kar: ablaktörlő.
Nevéhez hűen ablakot lehet törölni vele, de jól használható még fésűnek, böllérkésnek, cipőre tapadt szennyeződések levakarásához, nehézfejű idegenek tartós ütlegeléséhez, valamint kisebb krokodilok szájának kitámasztásához. (Sajnos szélvédőre tapadt hangyászsün ellen nem hatásos ellenszer.)

Külön figyelmet érdemel a belülről állítható visszapillantó tükör. Ezen úgy állíthatunk, hogy letekerjük az ablakot és kinyújtott bal kezünkkel a tükröt kényelmesen elérve tetszés szerint mozgatjuk a kívánt irányba.

A Polski Fiat 126 gyermekbetegségei:
1. Gyakran csúfolják. Pl.: Nyuszibusz, Bádogbugyi, Egérkamion, stb.
2. Bukkanónál különféle problémákat okozhat:
a; Nem bukkan! Ezt kiválthatja a túlzott meredekségü bukkanó, esetleg a bukkanó teljes hiánya.
b; A bukkanó után a bent ülők számának megfelelően kerek púpok válnak láthatóvá a tetőn. Ha a kerek púpok mellett hosszúkás is látható lesz, akkor valószínűleg kutya is tartózkodott az autóban.
3. A csomagtartó nagysága konvergál a nullához. Vigasztalódjunk azzal a tudattal, hogy mivel a kis Polski csomagtartójába az utastérből is be tudunk nyúlni, felfoghatjuk úgy is a dolgot, hogy ennek az autónak van a világon a legnagyobb kesztyűtartója.
4. Gyors kanyarodáskor a temérdek lóerő miatt kitör az autó hátulja. Ilyenkor általában a kocsi eleje viszont betör(ki).
5. Ugyancsak kanyarodáskor fordul elő, hogy gyorsan kell tekernünk a kormányt. Jellegzetesen ilyenkor a mellettünk ülő utasunk arca nyolc napon túl gyógyuló alakváltozásokat szenved. Tanácsoljuk, hogy ilyen esetben előzőleg tegyünk a fejére bukósisakot és adjunk a kezébe mentőládát. (Figyelem! A De Luxe modellben már gyárilag bent lógnak a bukósisakok.)

Összegzés: A Polski Fiat 126 univerzális városi kisautó, mert egyaránt működik eredeti és lopott alkatrészekkel is. A városban kiválóan tud parkolni, csak arra kell vigyázni, hogy leengedett ablakokkal ne hagyjuk magára, mert postaládának nézik és beledobálják a leveleket!

2008. június 29., vasárnap

T-Online ügyfélszolgálat

- Jó napot kívánok! Mennyibe kerül egy fül-orr-gége szett a Nokiámhoz?

- Kérem, akkor vegyen elő egy papírt és ceruzát, és akkor lediktálom Önnek...
- Kisfiam, hozd ide... Nem, ne a tollat, a bácsi ceruzát mondott...

- Nyugodjon meg, központi probléma van, nem az Ön készüléke hibája!
- Hanem, másé?

- Milyen típusú a készüléke?
- Nekem sajnos csak fekete telefonom van...

- Azért kaptam csekket, mert fizetnem kell?

- Kapható például az Ericsson A1018-as dominó csomaggal.
- Ez milyen márka?
- Ericsson.
- Hányas?
- A1018-as.

- Az a problémám, hogy távirányítóval nem tudom a telefonom kikapcsolni...

- Vettem egy telefont 2 éves hűségnyilatkozattal, de sajnos a hűségem tovább tartott, mint a készülék...

- Le szeretném tiltani az előfizetésemet!
- Ellopták, vagy eltűnt?
- Hát, az úgy történt, hogy a telefon beleesett a mosdóba, mivel vizes lett kivettem belőle a kártyát, szétszedtem a telefont, és kiraktam az erkélyre száradni. Ezután a kártyát lefújta a szél, és most ezért szeretném letiltani...

- Kűggyön má' nekem csörgődallamot!

- Van egy új 3210-esem, a feleségemnek pedig egy féléves 3210-ese. Nem találom a töltőm, használhatom a feleségemét?

- Jó napot kívánok, XY vagyok. Miben segíthetek?
- A csengőhangom állítsa hangosabbra!

- Milyen típusú készüléke van?
- Mocarella százhatvanas!

- Itt pecázgatunk a haverokkal, és mindegyik megkapja az SMS-t, csak én nem. Lehet, hogy amiatt, mert én árnyékban ülök?

- Jó napot kívánok, elküldtem azt az SMS-t, hogy +OLIMPIA a 900-as számra, úgy ahogy a kolléganője mondta, de azt kaptam válaszul, hogy ilyen kód nem létezik.
- Rendben, kis türelmét kérném. (Persze semmi probléma, minden működött.)
- Akkor ezt nem értem. És maga ott bent s-sel, vagy sz-szel küldte, hogy "plusz"?

Pikáns

A hajótörött hónapokat tölt el a lakatlan szigeten egy kutya és egy disznó társaságában. Az egyik reggel, mikor már nem bír tovább gerjedelmével, elkezdi kerülgetni a disznót, de a kutya hevesen morogva folyton közéjük áll. A pasas bánatosan elsomfordál, ám hirtelen észreveszi, hogy egy tutajt sodort partra a tenger, s a tutajon egy eszméletlen, gyönyörű lány fekszik. Feléleszti, s a lány pihegô kebellel rebegi:
- Megmentôm! Hogyan háláljam meg neked?
- Azt a rohadt kutyát vidd már el egy félórára.

Tomot megkérdezi a fia:
- Apa, mi az, hogy "elméletileg" meg "gyakorlatilag"?
- Na, figyelj! - mondja Tom, és odaviszi a gyereket az anyósához:
- Mama, mit szólna hozzá, ha jönne egy kétméteres néger, és ötezer dollárt kínálna magának egy éjszakáért?
- Fiam, az én korombam ne válogasson az ember.
- És te, drágám, mit csinálnál? - fordul a feleségéhez.
- Tudod, hogy szeretlek - feleli az asszony -, de hát a gyerekeknek cipô kell, neked új öltöny, azt hiszem, feláldoznám magam.
- És te, édes lányom? - kérdezi a nagylányt.
- Nagykorú vagyok, különben sem volt dolgom még négerrel, naná, hogy belemennék. - Na látod, fiam: elméletileg, ugye, most van tizenötezer dollárunk, gyakorlatilag viszont kiderült, hogy három rossz ribanccal élünk együtt.

A hetvenéves öregúr panaszkodik az orvosának:
- Doktor úr, az elsô még megy. A második már nehezebb. A harmadiknál már fulladok és a negyediknél már meg kell állnom.
- Ember, örüljön, hogy a maga korában egyáltalán eljut a negyedikig.
- Persze, doktor úr, csakhogy én az ötödiken lakom!

Egy idôs hölgy remegô hangon betelefonál a rendôrségre:
- Azonnal jöjjenek ki! A szemben lévô ház kertjében egy fiatal pár naphosszat sérti a szemérmet! Meztelenül flangálnak!
A rendôrök helyszíni szemlét tartanak, majd beszüntetik az eljárást:
- Asszonyom, az égvilágon semmit sem lehet látni!
- Hát persze, mert rosszul nézik! De húzza csak ide az asztalt az ablakhoz, tegyen rá egy széket, és ha föláll rá, oldalt azon a kis résen át mindent láthat.

Fiatal pár ül a parkban a padon.
- Mire gondolsz, drágám? - kérdi a lány.
- Amire te. - próbál kedveskedni neki a fiú.
- Nem szégyelled magad,te disznó!?

- Szeretsz, drágám? - kérdi a fiú az elsô együtt eltöltött éjszaka után.
- Hát, nem szeretnék túlságosan érzelgôsnek látszani, úgyhogy maradjunk abban: életem legcsodálatosabb hét másodpercét neked köszönhetem!

Nőgyógyásznál
- Jó hírem van asszonyom.
- De doktor úr! Én még nem vagyok asszony.
- Pardon, akkor attól tartok, nem is olyan jó a hír...

Gyerekszáj

- Ferike, melyek a legfontosabb olajlelőhelyek Romániában?
- A benzinkutak!

Biológia óra:
- Mi hajtja előre a hímivarsejtet?
- Ö.. .öö... a vágy!

A szegedi kislány vendégségben van a pesti nagymamájánál, s mivel ragyogóan süt a nap, leviszi a térre labdázni. Egyszer csak elpattan a labda, nem leli a gyerek sehol.
- No nézd - mondja a nagymama -, hisz ott van! Mögötted!
Mire a kicsi sértődötten:
- Dehogy öttem mög!

Julikát hangversenyre viszi az édesanyja. Amikor megkezdődik a koncert, a kislány a dobogóra mutat:
- Mama! Mi az ott a bácsi kezében?
- Hegedű.
- És ha szétfűrészelte, hazamehetünk?

Pedagógia
Hatéves kislányommal egyik nyári este a teraszon ücsörögtünk, és az eget bámultuk. Gondoltam elmagyarázom neki, hogy a hold alakja hogyan változik.
- Tudod, ha a hold egy "C" betűhöz hasonlít akkor fogy, ha egy "D" betűhoz, akkor nő. C mint csökken, D mint dagad. Most C betűhöz hasomlít, tehát csökkenő stádiumban van.
Ez nagyon felkeltette a figyelmét, és vidáman ismételgette:
- "C" mint cökken, "D" mint dagad.
Másnap este szintén a teraszon üldögéltünk, gondoltam kikérdezem az előzőnap tanultakról.
- Na kislányom, mondd meg nekem a hold nő, vagy fogy.
Felnézett az égre, és gondolkodás nélkül vágta rá. - Fogy!
- Helyes! - mondtam de hogy tudása alapos-e, még megkérdeztem: - És ezt miből állapítottad meg?
A lány kapásból vágta rá:
- Tegnap nagyobb volt.

Rendőr

Rendőr vizsgázik.
- Kolléga, mi az a higiénia?
- A higiénia, jelentem, egy négylábú emlős állat, ragadozó, Afrikában él.
- Sajnos, kolléga, meg kell buktassam. Az nem a higiénia, az a sakál.

A rendőr vizsgázik:
- Vezetékneve?
- Cső.
- Keresztneve?
- Feszület.
- Mi baja magának?
- A szülővárosom.
- Na húzzon egyet!
- Húúúú...

Két rendőr sétál az utcán. Az egyik talál egy húszast a földön. Felveszi, megforgatja, majd eldobja. A másik megkérdezi:
-Miért dobtad el? Azzal telefonálni lehet!
Mire a rendőr odarohan és újra felveszi az érmét:
-Halló, központ?

Két rendőr járőrözik. Azt modja az egyik:
-Alig várom, hogy hazaérjek. Amint otthon vagyok, letépem a feleségem bugyiját!
-Olyan kanos vagy?
-Nem. Úgy szorít.

Szolgálat után két rendőr összetalálkozik a kocsmában:
- Gyere, meghívlak egy kisfröccsre.
- Kösz, de nem akarom keverni.
- Miért mit ittál eddig.
- Nagyfröccsöt.

A rendőr moziba megy a kollégáival. Épphogy elhelyezkednek, megjelenik a vásznon egy ordító oroszlán. A rendőr feláll, és így szól:
- Menjünk, ezt a filmet már láttuk.

Két rendőr beszélget:
- Képzeld, az egyik sógorom meghalt epilepsziában.
- És hazahozatjátok, vagy ott temetitek?

- Miért nem vizisíel a rendőr?
- ??
- Mert nem talál lejtős tavat.

A rendőr leállit egy autót müszaki ellenőrzésre.
- Féklámpa? Jó.
- Reflektor? Jó.
- Index? Jó. Nem jó. Jó. Nem jó...

A rendőr elhatározza, hogy mivel állandóan közröhej tárgya, megtanul valami különleges dolgot. Úgy dönt, hogy megtanul a vízen járni. Ezután már senki sem hülyézheti le, azért az már valami. Kiválaszt egy zsúfolt partrészt rengeteg pecással, és elindul a vízen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az egyik pecás felnéz és hangosan megszólal:
-Nézzétek már azt a hülye rendőrt, még úszni sem tud!

Használati utasítások

(valódi használati utasításokból ollózva)

Hatalmas matrica, fűnyírón: "Vigyázat, ha a motor megy, a karok forognak!"

Figyelmeztetés hajsütővason: "Ne dugja semmilyen testnyílásba!"

A Coca Cola üveg alján: "Itt nem nyitható."

Egy cseh cumisüvegen: "Ha a gyerek befejezte a szopást, töltse tele forró vízzel és sikálja ki egy kefével!"

Egy festékpermetező flakonon: "Ne permetezze az arcára!"

Fürdőkád tisztítószeren: "A legjobb eredményért kezdje tiszta fürdőkáddal."

Öngyújtón: "Vigyázat! Tartalma gyúlékony!"

Egy doboz szögön: "Vigyázat! Ne nyelje le a szögeket! Irritálhatják a szervezetet."

Cimke a hajszárítón: "Ne száritsa a hajat álmában!"

Egy narancslés üveg matricájának hátán: "Ne vegye le a matricát!"

Szőnyegtisztítón: "Biztonságos szőnyegre is."

Fogamzásgátló tabletta dobozán: "Vedd a kezedbe a dobozt. Észreveszed, hogy két különböző oldala van. A pirulák az átlátszó műanyag oldalon vannak."

Egy üvegdíszeket tartalmazó doboz alján: "Ne fordítsa meg a dobozt!"

Narancslén: "100% tiszta természetes narancsból nyomott lé, koncentrátumból."

Szerencsejáték szabályok egy cukorkán: "Vásárlás nem szükséges. Részletek a csomagolópapír belsején."

Vegyi tisztítószeren: "Használható háziállatok körül. NE permetezze egyenesen a háziállatokra."

Az AWACS E-3A NATO felderítő repülő pilótaszékén: "A szék előre állítandó fel-, és leszálláshoz."

Köhögés elleni csecsemőgyógyszeren: "Vigyázat, álmosságot okozhat. Használat után ne irányítson gépjárművet vagy nehéz gépeket."

Sószórón: "Vigyazat, magas nátriumtartalom."

Számítógép dobozon: "Probléma eseten látogassa meg a http://www.pc.com/pc/instructions.htm-ot."

Gyerekkocsin: "Vegye ki a gyereket mielőtt öszehajtaná!"

2008. június 28., szombat

Kiegészítés a 233. sz. biztosítási kérelemhez

Tisztelt Biztosítótársaság!

Ezt a levelet azért írom, mert szeretnék kérésüknek megfelelően bővebb információval szolgálni. A 233. sz. biztosítási kérelem, baleseti űrlap 8. szakaszában a baleset fő okaként azt jelöltem meg, hogy "megpróbáltam egyedül elvégezni a munkát." Levelükben arra mutattak rá, hogy részletesebbjelentésre van szükségük és én úgy hiszem, a következő beszámoló kielégíti kíváncsiságukat.

Szakmámat tekintve légkondicionáló- és fűtésszerelő vagyok. A baleset napján éppen egy hatemeletes ház tetején dolgoztam egyedül. Amikor befejeztem a munkát, megállapítottam, hogy maradt még vagy 220 kilogrammnyi szerszámom a tetőn. Ahelyett, hogy ezeket a szerszámokat tizenkét lépcsőfordulón keresztül kézben cipeltem volna le, úgy döntöttem, hogy egy hordóban fogom őket leereszteni a tetőről, kötél és csiga segítségével. Miután a földszinten rögzítettem a kötelet, felmentem a tetőre. Kilendítettem a hordót és bepakoltam a szerszámokat. Azután lementem a fölszintre, kioldottam a kötelet, és jó erősen tartottam, hogy a 220 kilónyi szerszám lassú leereszkedését biztosítsam.

A baleseti jelentés 11. szakaszában láthatják, hogy testsúlyom 60 kg. Elképzelhetik a meglepetésemet, amikor hirtelen felröppentem a levegőbe és lélekjelenlétemet elvesztve elfelejtettem elengedni a kötelet. Szükségtelen említenem, hogy meglehetősen ijesztő ütemben repültem felfelé az épület fala mentén, neki-neki ütődve annak oldalához. A harmadik emelet magasságában találkoztam össze a lefelé zuhanó hordóval. Az a magyarázata a repedt koponyámnak és a törött kulcscsontomnak. Csak kevéssé lassultam le, és így folytattam az egyre gyorsuló emelkedésemet, és meg sem álltam addig, míg a jobb kezem ujjpercei öt centi mélyen bele nem fúródtak a csigába. Ez alkalommal szerencsére visszanyertem a lélekjelenlétemet és megtudtam markolni a kötelet a fájdalom ellenére. Ezzel egyidőben a hordó nekicsapódott a földnek, aminek következtében kiesett az alja és a benne lévő szerszámok mind kiszóródtak. Így most már üres volt a hordó - és had emlékeztessem Önöket a 11. szakaszban megemlített testsúlyomra - elkezdtem nagy sebességgel lefelé zuhanni az épület fala mentén. A harmadik emelet közelében ismételten összetalálkoztam a hordóval, ami éppen felfelé tartott. Ez a magyarázata mindkét törött bokámnak és a hasadásoknak a lábszáraimon. Amikor nekicsapódtam a hordónak, eléggé lelassultam ahhoz, hogy csak három hátcsigolyám, két bordám törjön el, amikor a fölre érkezvén a szerszámokra estem. Sajnálattal jelentem, hogy amint ottfeküdtem a földön nagy fájdalmak közepette, ismét elvesztettem a lélekjelenlétemet és elengedtem a kötelet. Ekkor a hordó hirtelen megindul tegyenesen felém, egyre gyorsuló, szédítő sebességggel. A hordó leérkezvén, eltörte a medencecsontomat. Sajnálattal kell közölnöm itt elvesztettem az eszméletemet, és többre nem emlékszem...

Remélem, ez elegendő információ a biztosítótársaságnak.

Kérem, fogadják el a fájdalmasan kimerítő magyarázatomat és küldjék a csekket.

Tisztelettel
Mire Lite

2008. június 27., péntek

Emotionok

Pár gyönyörűség, kizárólag magánlevelezésre :-))

:-) Vicces vagyok.
;-) Kacsintós mosoly.
:-( Fenyegetés.
:-I Közömbös vagyok.
:-> Húsbavágó megjegyzés tettem.
>:-> Ördögi megjegyzést tettem.
>;-) Ördögien kacér megjegyzést tettem.
(-: Balkezes vagyok.
%-) Tizenöt órát bámultam egyfolytában a monitort.
:*) Részeg vagyok.
[:] Robot Robi.
8-) Napszemüveget hordok.
B:-) Napszemüveg a homlokra tolva.
::-) Normál szemüveg.
B-) Vastagkeretes szemüveg.
8:-) Kislány masnival.
{:-)-8 Nagylány minden kellékkel.
:-{) Bajusz.
:-{} Kiruzsozott száj.
{:-) Parókát hordok.
}:-( Nagyon mérges vagyok

:-[ Vámpír.
:-E Kiálló fogú vámpír.
:-F Kiálló fogú de foghíjas vámpír.
:-7 Savanyú pofa.
:-* Most ittam meg egy pohár citromlevet.
:-)~ Kicsit folyik a nyálam.
:-~) Hideg van fázom.
:'-( Sírok.
:'-) Örömömben sírok.
:-@ Sikoltás.
:-# Bajuszkötőben vagyok
:^) Törött orr.

:< [ Fennhordom az orrom.
:-& Nyelvtörő után.
=:-) Hosszú haj.
-:-) Punk.
-:-( Az igazi punkok nem nevetnek.
:=) Enyhe fejlődési rendellenesség.
+-:-) Pópa.
':-) Reggel a bajusz helyett a szemöldökömet borotváltam le.
,:-) Mint fent csak a másik oldalon.
-I Ne zavarj, alszom.
-O Ásítás.
:-Q Dohányos.
:-? Pipás.
O:-) Angyal.
O-) Könnyűbúvár.
:-P Nyelvöltés.
:-S Összefüggéstelen duma.
:-D Tele pofával röhögök.
:-X Szájzár.
:-C Igazán szomorú vagyok.
{-( Kínai akinek még meg van az összes kvarcórája.
{-) Már eladta az összeset.
:-/ Szkeptikus pofa.
C=:-) Főszakács.
@= Atomháború után.
*<:-)> Télapó.

:-o Ez igen.
(8-o Bill Gates rajongó vagyok.
*<:o) Bohóc
3:] Kiskutya.
3:[ Nagykutya.
E-:-) Rádió operátor.
:-9 Megnyalom a szám szélét.
%-6 Agysérült.
[:-) Fejhallgató a fejen.
( : I Tojásfej.
<:-I Lusta disznó.
K:-P Kiskölyök propelleres sapkában.
@:-) Felhasználó turbánban.

:-0 Csak csöndben, hogy senki meg ne hallja.
:-:- Sziámi ikrek.
A láthatatlan ember.
-) Félszemű.
,-) Félszemű kacsint.
X-( Hulla.

És a Windows installálása közben legtöbbet alkalmazott emotion:
:-C===8 Ekkora szívást...

2008. június 26., csütörtök

Gyerekszáj MaRékától

Ádám egyre lelkesebb, ha lemehet a pincébe Apával és a fiúkkal zenélni. Egy ilyen alkalom után beszélgettünk. Megkérdeztem:
- Ádám, énekeltél valamit a mikrofonba?
- Nem, most csak komoly dolgokat mondtam.
- Például?
- Juhé!

Ádám 3-4 éves kora óta lelkesen veszi fel a telefont, és mindig ügyesen válaszol, vagy átveszi az üzeneteket. Egyszer éppen nagy vendégség volt nálunk, és csörgött a telefon. Ádám boldogan és büszkén rohant, hogy felvegye, majd a következő párbeszédet hallottuk:
- Halló, ki az?
- ...
- Halló, ki beszél?
- ...
- Mondja már meg a nevét!
- ...
Többszöri próbálkozás után kétségbeesetten:
- Jöjjön már ide valaki!!!
Átvettem a kagylót: Maurizio telefonált Olaszországból - ez volt Ádám első találkozása idegen nyelvvel. Látni kellett volna azt a pánikot...

Egy családi összejövetelen Ádám megkérdezte a nagymamámat:
- Mami Dédi, neked nincs férjed??
- Nincs kisfiam, nekem már meghalt a férjem.
- És bácsid sincs?

Ádám születésnapját ünnepeljük, a vacsoránál a felnőttek beszélgetnek. Épp arról van szó, hogy valakinek meghalt a férje. Ádám kíváncsian közbekérdezget:
- Kinek halt meg a férje? Ismerem őt? És az baj, hogy meghalt?
Papa elmagyarázza, hogy az mindig szomorú, ha valaki meghal. Erre Ádám:
- Még jó, hogy én nem haltam meg, ugye? És még jó, hogy nem ma!

Egy másik alkalommal a koleszterinszint került szóba a családi ebéd közben. Természetesen Ádám közbekérdez:
- Mi az a koleszterinszint?
Nem könnyű egy hatévesnek ezt elmagyarázni, de a mama megpróbálja:
- Tudod, ha valakinek magas a koleszterinszintje és rossz a szíve, abból baj lehet, meg is halhat.
- Mátyás király is úgy halt meg?
- ????????

Baba-mama halálát követő Karácsonykor együtt vacsoráztunk Jutka mamáékkal. Hirtelen Ádám meglátta a széken azt a sálat, amit Baba-mama szokott hordani és ijedten mondta:
- Baj van! Baba-mama meghalt és itthagyta a sálát!

Ádám és Apa együtt elmentek a Sugárba. Vásárolgattak, ettek fánkot, nézelődtek. Apa:
- Elvagyunk, mint a befőtt, nem?
Ádám gondolkozott, mert ezt a mondást nem ismerte még:
- A befőtt???
- Igen, a befőtt.
- Az üvegben?
- Igen. A befőtt is jól elvan az üvegben, nem?
- Persze. De csak, ha van rajta elég lé!

Az OBI-ban vásároltunk együtt, és amíg én a terítőket nézegettem, a fiúk kiválasztottak egy kerti lámpát. Mire odaértem hozzájuk, már nagy egyetértésben mutatták, hogy melyik lámpa tetszik nekik legjobban. Nézem, gondolkodom, hogy jó lesz-e, próbálok vele megbarátkozni, de Ádám gyorsan lerendezte a dolgot:
- Na, menjünk! Majd megszokod, anya!

Egy este Lacival elmentünk szórakozni. Emese jött át vigyázni a gyerekekre a barátnőjével, Eszterrel. A két lány fürdette a gyerekeket, előbb Tomikát, aztán Ádámot. Fürdés után egyikük törölte, másikuk a haját szárította, mikor Ádám megszólalt:
- De jó dolgom van, ma két lány szolgál engem!

Lacival Franciaországban voltunk síelni. Hazaérkezésünk után meséltem az útról, amikor Ádám közbekérdezett:
- Anya, nektek van Franciaországban is egy házatok?
- Nem kisfiam, mi csak egy hétig laktunk ott.
- És utána lerombolták?

2008. június 25., szerda

Csiga

Kopogást hall egy zsémbes vénember a születésnapján, kimegy hát, hogy megnézze, ki az. Odakint, az ajtó előtt meglát egy nagy csigát.
- Boldog születésnapot! - nyüszögi a csiga.
Az öregember azt hiszi, megbolondult, belerúg egy nagyot a csigába, mire az átröpül a kerítésen, ki a mezőre. Eltelik egy év, újra születésnapja van a zsémbes embernek. Megint gyenge kopogást hall, kinyitja a bejárati ajtót. Ott áll a csiga, és azt nyüszögi:
- Hát ezt meg miért csináltad?

- Mi volt a csiga utolsó mondata?
- Elköltözöm!

- Megy a csiga haza...

- Hogyan nevezik a denevér és a csiga közös vállalkozását?
- ???
- Bat-éti Társaság.

- Barna és nagyon lassú. Mi az?
- Kakaós csiga.

Kis csiga kérleli a mamáját.
- Anyú, had menjek át a túloldarra.
- Nem lehet kicsim fél óra múlva jön a busz.

- Hogy lesz a csiga öngyilkos?
- Belenéz a konektorba.

- Min tud két csiga igazán jól összeveszni?
- KInél legyen a házibuli!?

Két csiga beszélget egy nagyon forgalmas autósztráda mellett.
- Pajtás! De jó lenne egyszer átjutni a tulsó oldalra!
- Áááá... oda születni kell.

- Éttermünk különlegessége a csiga! - büszkélkedik a főpincér.
- Tudom! - legyint a vendég - Tegnap az szolgált ki.

- Miért nem gyors a csiga?
- ???
- Hogy nézne ki, ha lobognának a szemei?

Csiga vérző fejjel ül az Erdő-Ambulancián. A Gyík veszi fel a jegyzőkönyvet, hogy rekonstruálják az esetet:
- És pontosan mi történt? - kérdezi a Gyík.
- Hát... téptem, mint az állat... és nem kinőtt előttem egy gomba!

2008. június 23., hétfő

Utolsó mondatok

Biológus: Ezt a fajta kígyót ismerem...

Elnök fia: Mire való ez a piros gomb?

Hentes: Dobd ide a nagykést!

Hóhér: Akad a guillotine? Semmi gond, mindjárt megnézem...

Kerékpáros: Hiába repesztesz hülye BMW-s, nekem van elsőbbségem...

A késdobáló segédje: Haaaapciiiii!

Két oroszlánidomár: Azt hittem, te etetted meg őket...

Nyomozó: Maga a gyilkos!

Rendőr: Hat lövést leadott már, üres a tárja..

Részeg autós: Hülye fa, térjél már ki az utamból!

Búvár: Ez a rohadt mélységmérő... !

Ejtőernyős: Ezek a kurva molyok...

Sárkányölő Szent György: Van itt valakinek tüze?

Késdobáló aszisztense : Jöhet!

Rendőr: Álj vagy lövök!

Rab: Még hogy ne lépjem át a piros vonalat!?

Beteg : Kórházban vagyok, mi történhetne?

Királyfi: Süsü, te ittál? Lehelj rám!

Autós: Nyugi, le tudom még előzni!

Autós: Ne izgulj, még csak sárga!

Tanulóvezető: Melyik pedált kell nyomni a kanyarban?

Gyalogos: Fussunk, úgysem jön autó a busz mögül!

Krándulók: - Mi van a táblán? - Vigyázat Éleslöv......

Orvos: Nyugodjon meg, ez rutinmütét, teljesen veszélytelen...

Hegymászó: Biztos, hogy elbír ez a kötél?

Tornatanár: Minden gerelyt ide!

Számítógépes utolsó mondatok

Nem hiszem, hogy ebben a kábelben áram lenne.

Gyorsan befejezem még ezt az eljárást, mielőtt lemezre mentenék.

A gyártó cég azt írta, hogy ez a két kártya képes az együttműködésre.

A számítógépes folyóiratban az állt, hogy a hardvernek az ilyen bütykölésnél nem történhet semmi baja.

Nem hiszem, hogy ebben a programban vírus lenne.

Nyugodtan kikapcsolhatod, már tároltam a szöveget.

Azon a lemezen biztosan nincs semmiféle fontos állomány.

Töröld nyugodtan a katalógust is. Az állományokról van másolatom.

Az én merevlemezem garantáltan vírusmentes.

Miért is kellett volna a merevlemez optimalizálásának indítása előtt biztonsági másolatot készítenem róla?

Ez a meghajtó ezt még elbírja.

Ha valahová elszállítom a számítógépemet, nincs szükségem parkolóprogramra.

A tartalékáram-szolgáltatóm ezeket az áramingadozásokat gond nélkül puffereli.

A laptop akkuiban még elég áram van.

Nálam nem probléma, ha egy program kilövi magát, mert a laptopom RAM-ját telep táplálja.

Ez itt biztosan a nyomtató interfésze.

A számítógépet vihar idejére is nyugodtan bekapcsolva hagyhatod, hiszen van jó villámhárítónk.

Vigyázz, át ne essél a kábelen!

2008. június 22., vasárnap

Gyerekszáj MaRékától

Két és fél éves volt Ádám, amikor télen szép nagy hó esett. Gondoltam, nagy élmény lesz neki a mély hóban járkálni, ráadtam egy kiscsizmát és kiengedtem a kertbe. Pár perc múlva látom hogy megáll és sírdogál.
- Mi a baj, Ádám?
- Anya, nem tudok járkálni, mindenhol gödör van!

Tomika születése előtt megkérdeztem Ádámot:
- Ádám, szerinted hogyan nevezzük el a kistesódat?
- Hát, majd megkérdezzük, hogy hogy hívják!

Tomika még a hasamban volt amikor Ádám komolyan megkérdezte:
- Mondd anya, van a kisbabán zokni?

Ádám rajzot készített az óvodában, aminek a "Balatonnál nyaraltam" címet adta. A rajz egy nagy kék irkafirka volt. Megkérdeztem tőle:
- Ádám, és hol vannak a fürdőzők?
- Hát, lemerültek a víz alá.

Ádám az óvodásokkal színházi előadáson volt. Kíváncsian faggatom.
- Mi volt az előadás címe?
- Mátyás király és az ördög.
- Na, és mi tetszett a legjobban?
- Az, hogy a Bence felbukott a fogasban.

Ádám elhatározza, hogy az 5. születésnapja után varázsol magának egy táltos paripát és azon elutazik majd Sárkányországon keresztül Meseországba, és nem is jön vissza ezer napig, hogy ne kelljen óvodába menni. Mindenkinek meséli, az emberek csodálkozva hallgatják.
- Tényleg, és egyedül mész el?
- Nem, Tomit is viszem.
- És Anya meg Apa nem fog nagyon sírni, ha itthagyjátok őket?
- Á nem baj, majd szület nekik másik gyermekük!

Este elmentünk szórakozni, Emese vigyázott Ádámra. Másnap megkérdeztem tőle:
- Jó volt Emesével?
- Igen, csak egy kicsit hiányzottál!

Emese mesélte, hogy azon este vihar volt, és elalvás előtt együtt nézegették Ádámmal a villámokat. Az egyik villám után csak nem akart jönni a dörgés, mire Ádám:
- Mi van, elromlott az ég?

Már régóta beszélgetünk, németezünk az étkezőasztalnál Ágival, Ádám türelmesen vár, de már nagyon unatkozik. Diplomatikusan odaszól Áginak:
- Otthon azt fogják mondani, hogy hol maradsz ilyen sokáig?.

Olyat játszottunk, hogy ki kell találni valakinek a foglalkozását úgy, hogy Ádámnak három megadott lehetőségből választhat.
- Na, akkor találd ki, mi Kánya foglalkozása? Kalóz, öltöztető vagy sörivóbajnok? Ádám rávágja:
- Sörivóbajnok.
- Nem jó.
- Akkor öltöztető.
- Igen. Honnan tudtad?
- Hát onnan, hogy van gyerekük.

Agresszív kismalac

Agresszív kismalac beleesik egy nagy gödörbe. Arra jár a nyuszika:
- Szegény kismalac, hát te ott vagy lenn? Várjál, hozok egy kötelet és kihúzlak!
- Nem várok!

Agresszív kismalac biciklizik, egyszer csak nekimegy egy fának, és óriási nagyot esik. Az állatok odatódulnak hozzá:
- Kismalac, nem esett semmi bajod?
- Nem, így szoktam leszállni!

Agresszív kismalac ül az erdőben a rönkön és folyik az orra. Arra sétál a nyúl:
- Te malacka, nincs neked zsebkendőd?
- De van, csak nem adok!

Agresszív kismalacot gyengéden ébresztgeti a neje:
- Drágám, van még öt perced...
- Nincs!

Agresszív kismalac odamegy a vasúti jegypénztárhoz és gonosz hangon így szól:
- Egy retúrt kérek!
- És hova?
- Hova, hova, hár ide vissza!

Agresszív kismalac moziba megy. Odasétál a pénztárhoz.
- Egy jegyet kérek!
- Melyik előadásra?
- Sok a szöveg!

Agresszív kismalac megy az erdőben. Találkozik egy jó tündérrel. Azt mondja a tündér:
- Teljesítem két kivánságodat.
- Látod ott azt a fát? Teremts a törzsébe egy szöget, ami soha senki nem tud kihúzni.
- És a második?
- Most húzd ki! - hangzik a kéjes válasz.

A sötét erdő közepén egy veremben vergődik egy jótündér, sehogy nem tud kimászni belőle. Éppen arra jár az agresszív kismalac, és segít neki kimászni.
- Én a jótündér vagyok, és jó tett helyébe jót várj alapon most teljesítem egy kivánságodat. - hálálkodik a jótündér.
- Dögölj meg! - hangzik a válasz, és az agresszív kismalac folytatja agresszív útját.

Agresszív kismalac beleesik egy gödörbe. Arra megy a jó tündér, és így szól a malackához:
- Teljesítem három kívánságod.
- Miért csak hármat?!

Agresszív kismalac fent üldögél egy fán. Arra sétál a medve:
- Mit csinálsz ott fönn, kismalac?
- Körtét eszem.
- De hát kismalac, ez egy meggyfa!
- Na és, hoztam magammal!

Vicceket gyűjtök

A kedvenc vicceimet már a nyolcvanas években is eltettem, később az Interneten is főleg a viccek keresésével töltöttem az időt, humoros levelezőlisták aktív tagja voltam.
Aztán az idő más irányba terelt, de a vicceket azóta is nagyon szeretem, a régieket eltettem. Néha jó őket olvasgatni, és most elhatároztam, hogy közkincssé teszem őket. Ezeket a vicceket természetesen nem én találtam ki, de a kedvenceim közé valók, biztos lesz, akinek szintén tetszik, és biztos lesznek, akiknek az ízlésével nem egyezik. Így ezt a blogot egyszerűen azoknak ajánlom, akik azt a humort kedvelik, amit én is.
Jó olvasgatást!